';
side-area-logo
Gál Pince

Bemutatkozás

A Gál Pince kis családi vállalkozásként alakult itt Villányban, a borvidék szívében, a főutcai pincesortól pár lépésre. A pincészetünk újdonságokat hozott a villányi borvidék hétköznapjaiba. Villányra nem jellemző desszertbor különlegességekkel tesszük színesebbé és egyedivé kínálatunkat.

Fiatal pincészetként belépve a borturizmusba szembesültünk azzal, hogy az idelátogató borturisták figyelemét a fő utcai és a nagynevű bortermelők pincéi élvezik. A fő utcától néhány méterre, de kissé eldugottabb helyen található pincénkben nem tudtunk elég vonzerőt és újdonságot jelenteni a vendégek számára.

Ezért sokat töprengtünk azon, hogy milyen módon lehetne a vendégek figyelmét felkelteni.

Régi könyvek lapozgatása közben akadtunk rá egy fűszerbor leírására. Így született meg az ötlet: saját ürmösbor.

Dédanyáink korában szinte minden háznál – akinek természetesen volt szőlője – készült ilyen különlegesség, a kertek végén, erdő szélén fellelt gyógynövényekből. Majd minden családnak volt receptje erre a borra, mely fűszerességével, édes-kesernyés ízével asszonytársaságokban a jó beszélgetések és kemény munka elmaradhatatlan kelléke volt. Ez egy Hungaricumnak számító, több százéves múltra visszatekintő, régi magyar termék, amely a borászati képzés tananyagában a mai napig helyet kap. Ma már igazán csak a badacsonyi ürmös maradt meg az utókornak, a régi jó receptek és hagyományok, mint oly sok terén az életnek, itt is feledésbe merültek. Először erre a hagyományra alapozva készített saját receptet a pince, melyet a fehérbor mellett Villányban természetesen vörösborból is készítettünk.

A villányi borvidéken egyedül mi készítünk ürmösbort.